Perfect Imperfection

Nagyon boldog vagyok hogy megoszthatom veletek a legfrissebb közszereplésem fotóit, egy olyan kampány részeseként amit büszkén vállaltam a Marie Claire felkérésére. A @perfectimperfection kapmány a marieclaire.hu oldalán és az instagramon február második felétől párhuzamosan zajlik majd, és én az első 5 kiválasztott nőtörténetben szerepelhettem. Ezek a hölgyek, engem is beleértve, olyan nők vagyunk, akik bátran merik felvállalni magukat, úgy ahogy vannak, nem küzdenek a természet adta megjelenésük ellen.

Fontos, sőt egyre fontosabb, hogy mi nők ne egy ideál világot teremtsünk magunknak, azzal hogy az Instagramon vagy egyéb közösségi oldalakon a már már viaszfigurákká retusált influenszereknek, mint követendő  "szépségeknek"  hódolunk be.  Jó lenne, ha a felnövekvő nemzedék nem ezzel a mű világgal azonosítaná magát, hanem együtt tudna élni a teste adott kinézetével, nem akarna hamarabb öregebbnek kinézni, vagy éppen koruk előre haladtával fiatalabbnak, nem akarnának soványabbnak látszani, csak azért mert a fotós trükkökkel ez könnyen megoldható. Emlékszem régebben szerepeltem egy magazinban, és az  egyik hölgy ismerősömnek az volt az első reakciója,  hogy "de szépen retusáltak, sokkal vékonyabbnak nézel ki".....

Az ideális képünk és a valóság sokszor nem fedi egymást, de ezen minden korban lehet dolgozni. Az arc a lélek tükre, szokták mondani. Igen, ezt én is így érzem, ha valaki tud belőle olvasni, az szerencsés. Én is látom magamon az élet előre haladását, és minden egyes nap más vagyok. Ezt jobb elfogadni. Aki az idő kerekét meg akarja állítani, az megakaszt egy folyamatot, ami élet ellenes. Most gondolom sokan felhördültök, mert igen, itt kifejezetten a plasztikai művi beavatkozásokra gondolok. Még a bőr azonos feltöltések is számomra csak kísérletek, nem tudni, hogy hosszú távon a szervezet, hogy reagál rá.

A testünk felépítése - sokan talán nem tudjátok-  gyerekkorunkban kialakul.  A kilók jönnek, vagy mennek ahogy az évek is. Ha egyszer megtanulod a tested formáját öltöztetni, akkor boldog ember leszel. Ez az én mesterségem, ha gondolod, segítek ennek rejtélyének feltárásában. 

Egy biztos, ha teheted inkább kíméld magad lelkileg és fizikailag, ügyelj arra, mit eszel, mennyit alszol és mennyire izgatod magad dolgokon, mert csak azzal tudod a ráncaid csökkenteni igazán. Ez igaz férfiakra is!

sule_kati_6.JPG

Fotók: Bodnár Zsófi

Smink: New School of makeup - Páll Adrienn sminkiskolája

 Balról jobbra: Dobos Emese, jómagam, Oláh Anna, Jenovác Liliana

Köszönöm a lehetőséget Marie Claire Magyarország!

A Pesti Nő - Fortepan könyvbemutató

10 ok arra hogy feketét viselj